Az önterápia része, hogy meg kell vizsgálnom, mikor éreztem utoljára, hogy jól mentek a dolgaim, mikor volt olyan, amikor úgy gondoltam, hogy a helyemen voltam. Utána már csak az a kérdés, hogy ez mitől változott meg. Legutóbb 4 éve csináltam ilyen finomhangolást, amikor 30 éves lettem. Akkor egy hatalmas változás, óriási trauma után kerestem a helyem és éreztem úgy, hogy drasztikus változásokra van szükségem. Ez a negatív esemény egy 7 éves kapcsolat (amiből 3 év házasság volt) vége volt és utána eltelt még 3-4 év, míg igazán magamra találtam.

2014. január legelején 97 kg-os súllyal és nagy elhatározással érkeztem New Yorkba. A terv az volt, hogy rendbehozom magam fizikailag és lelkileg is. Akkor a Queen Mary 2 fedélzetén ismerős közegbe kerültem vissza, minden lehetőség adott volt, hogy ezt véghez is vigyem. Az első hónapban nem volt olyan nap, amikor kihagytam volna egy edzést. Féltem, hogy ha szünetet tartok, akkor nem folytatom. Utána ez heti 6 napra módosult. Nagyon sok lelkierő kellett akkoriban, az elején 10 perc után az ájulás kerülgetett, szénhidrátot minimálisan fogyasztottam, aztán szépen jöttek az eredmények.

Heti hat edzés, minden nap 30 perc futás, aztán 30 perc az ellipszis gépen, majd 30-40 perc súlyokkal. 3-4 óránként ettem, de okosan és keveset. Mikor 4 hónap múlva hazamentem, a 184 cm-hez 72 kg voltam és sokkal boldogabb. Utána ez beállt egy normálisabb mederbe, továbbra is figyeltem az étkezésre és rengeteget edzettem, de már nem annyira radikálisan. Az elején elhatároztam, hogy nem fogok kompromisszumokat kötni és évekig szenvedni, míg visszaszerzem a normális súlyomat, így mindent beleadtam.

Közben elkezdtem figyelni a lelkemre, tervezgettem és véghezvittem dolgokat (felvételek, koncertek, utak) és elkezdtem magamra is másként gondolni. Ez persze együttesen azt eredményezte, hogy az emberek is elkezdtek másképp tekinteni rám.

Azóta ahogy teltek az évek, lassan egyre kevesebb lett az edzés (az elmúlt két évben szinte semmi) és egy új élethelyzet miatt megint egy picit elveszettebnek éreztem magam. Nem találtam a motivációt, az erőt és nem jó irányba haladtam. Azt hiszem, hogy megint leértem a tó fenekére és most onnan erős elrugaszkodással, több tapasztalattal indultam el felfelé és vetettem bele magam a munkába.

Ma reggel már másképp ébredtem. Az egészséges reggeli után egy órával indultam is futni, 30 perc után átszálltam az ellipszis gépre és bár ott még kevesebbet bírtam, éreztem az erőt magamban. Talán azért is, hogy ezen a blogon be tudjak számolni magamnak és neked, kedves olvasó, hogy új időszámítás kezdődött. És ez jó érzés.

Ami a mostani utunkat illeti, ma Skóciában álltunk volna meg, de valami miatt kihagytuk a megállót és egyből Reykjavík felé vettük az irányt. Hajnalban érünk oda, nagyon várom! Már több, mint 80 országba eljuthattam, de még sosem jártam arra.

Ez a bejegyzés inkább visszatekintés volt, de holnap majd azért fotózgatok is Izlandon, hogy érdekesebb legyen a blog.

A mai zene egy általam eddig ismeretlen fiatal énekes dala, de jó volt futás közben is hallgatni.
A klippel most találkoztam először, az eléggé sufni-tuning. :) 

Ti szoktatok podcastot hallgatni? Nekem most nagyon tetszik, hogy Spotify-on letöltök egy-egy podcast adást és a tengeren azt hallgatom. Van valami romantikája. Mintha egy távoli rádió jelét fognám itt mindentől és mindenkitől távol. Ha esetleg hallgattok ilyet, Amy Schumer vicces vagy Oprah mélyebb beszélgetései például tökjók, de tegnap egy magyar adást is letöltöttem, 'Az élet és minden' című podcast 3. epizódjában egy fiatal lány, Horváth Lilla beszél arról, hogy került Kínába és milyen volt az ott eltöltött 6 év. Talán egyszer én is elindítok egy podcastot, annyi érdekes emberrel találkozom.

Ennyi mára, jó reggelt világ! (Akármilyen napszak is van.) :))